Az élet,a világmindenség,meg minden...ami motor:)

Augusztus 8.

Erre a napra már csak a Villacher Alpenstrasse maradt a négy nagy karintiai látványút közül. Hamar kiderült, hogy szerencsésen sikerült így alakítani, ez a nap volt az egyetlen, amikor esőt kaptunk. Nem súlyosat ugyan, de azért az esőruha már nem ártott helyenként.

A táv Malta-tól összességében bőven 300km alatt van, a másnapi hazaút előtt elég is volt ennyi, hogy 1 évre ismét búcsút mondjunk a hegyeknek.

Maga a kilátópont sincs magasan (itteni viszonyokhoz képest, a mi Kékesünkre azért még innen is bő 600m-rel lefele kell nézni...), viszont annyira közel van a határhoz, hogy jórészt Szlovénia csúcsai látszanak innen.

Ebédelni egy hüttében ebédeltünk, ahol a tiroli népviseletbe öltözött pincérlány közölte, hogy mivel náluk most van szezonkezdés, csak kétféle fogásból választhatunk: gulasch, vagy wiener schnitzel... Mivel szent meggyőződésünk, hogy gulyást kishazánkon kívül bárhol máshol csak elrontani tudnak, maradt a bécsi szelet. A meglepetés akkor ért, amikor az említett fogás pizzás tányéron érkezett, és még arról is lelógott a széle helyenként...
Hazafele megálltunk Gmündben. Ez a kisváros Malta előtt kb. 10km-re van, és az augusztusi művészeti fesztiválján kívül arról nevezetes, hogy itt található Európa első, és egyetlen, magánkézben lévő Porsche múzeuma. Ezt nem hagyhattuk ki:) A múzeum alapötletét az adja, hogy 1944-50 között Ferdinand Porsche ide telepítette a gyárát, és itt zajlott a VW bogár gyártása, és később az első Porsche, a 356-os fejlesztése, gyártása. Az alapító, Helmut Pfeifhofer, szép kis gyűjteményt halmozott fel, kezdve a 356-os famodelljétől,

a kézzel kalapált fémkasztnikon

és restaurált autókon át

a pályaversenyautókig, felmetszett 968-asig,

rendőrségi Carreráig,

és az ifjabb Pfeifhofer pálya-Porschéjáig.

Természetesen mindenféle szuvenír, autómodell, miegyéb vásárolható, viszont sajnos a kiállított darabok melletti tájékoztató csak német nyelvű, én viszont külföldiül csak angolul vagyok kommunikációképes... Sebaj, legközelebb a szigetországig meg se állunk, Aston Martin múzeumban biztos nem lesz ilyen gondom:)

Augusztus 9.

Hazafele... Kb. ahogy jöttünk, végig Ausztria déli határa mentén, falvakon, kisvárosokon át, Faaker See-t, Wörthensee-t, meg mindenféle egyéb See-ket megkerülve.

Jubiláltam is: a visszaúton töltötte be a GSX az 50ezret:)

Előző este egész szép vihart kaptunk a nyakunkba Malta-n, gyanakodtunk, hogy valamit kapni is fogunk belőle. Ahhoz képest, nem sokat sikerült, szinte a határig száraz utakon, felhőket kikerülve tudtunk jönni. Spielfeld környékén aztán, mikor északra akartunk fordulni, pont betévedtünk egy esőfelhő alá. Megálltunk egy benzinkúton öltözködni, de senkinek nem fűlt a foga az esőruhához. Tanakodás... végül abban maradtunk, hogy próba szerencse, maradunk délen, amíg lehet, és majd közvetlenül a határ előtt fordulunk északra, hátha akkor sikerül kikerülni a felhőt. Ez annyira bejött, hogy csak a határnál kaptunk egy kis csöpögést, aztán a határ és Körmend között egy kisebb esőt, de ezen kívül Fehérvárig csak a széllel kellett küzdeni, mert abból viszont volt rendesen. Fehérvárnál elköszöntünk Tamástól, ő ráállt az autópályára, és egy lendülettel hazamotorozott Tiszavasváriba. Mellesleg Pesttől folyamatosan ázott, mint utóbb kiderült. Mi TJ-vel maradtunk a 8-ason, aztán a régi 7-esen, Fehérvár és Velence között élveztük kissé az eső utóhatását, alig láttam ki a plexin az autók által felvert saras víztől. Velencétől aztán ismét száraz utak, Pestig pont meg is száradt rajtam minden... Másnap aztán én is vettem egy utolsó lendületet, és összességében 3000km-rel, rengeteg kanyarral, és élménnyel gazdagabban értem haza Debrecenbe.

Végül, néhány, talán hasznos infó annak, aki ilyesmiben töri a fejét.

Szállás: Többek által kipróbált helyre mentünk, 2007-ben már teszteltük, 2008-ban sem csalódtunk. Nem terveztünk "vándortábort", nyilván úgy is lehetne, de olyan helyen kerestünk szállást, ahonnan belátható távolságon belül minden főbb látnivaló elérhető. A napi távok 2-300km körül alakultak, többet tervezni nem érdemes, a hegyekben, ismeretlen úton nem halad úgy az ember, mint az Alföldön. A szállás, 2ágyas, fürdőszobás szobákban, reggelivel, fejenként kb. 25-30EUR, a mi szállásunkon 3 éjszaka fölött kedvezményt is adtak az árból, emiatt is érdemes inkább csillagtúrában gondolkodni.

Étkezés: A reggelit vettük főétkezésnek, a szálláson bőségesen adtak felvágottakat, péksüteményt, kávét-teát, de volt joghurt, tej, müzli, gyümölcs is. Ebédelni, hacsak nem a Grossglockneren ültünk be étterembe, 1-1 Billánál álltunk meg leginkább, 1-1,5EUR körül igencsak kiadós szendvicseket lehet kapni, amiket frissen, helyben megcsinálnak. Vacsorára is itt vásároltunk be, de 1-2 alkalommal beültünk étterembe is, az árak nem vészesebbek az itthoniaknál.

Látványutak: Ki lehet váltani az úgynevezett Karintia kártyát, amivel elég sok kedvezmény igénybe vehető. Nekünk ez is benne volt a szállás árában, nem is kellett menni utána, ott a panzióban kitöltöttük a szükséges papírokat, kijelentkezéskor meg leadtuk. A kedvezmények nekünk konkrétan azt jelentették, hogy a látványutak közül csak a Gerlosért kellett fizetni, a Grossglocknerre a Karintia kártya érvényességének idejéig kaptunk belépőt a felmutatása után, a többi útra napijegyet adtak ugyanígy. Természetesen fel lehet menni az utakra enélkül is, a napijegyek ára motorra, ha jól emlékszem, 3EUR körül mozog, de van kombinált jegy is a négy látványútra. De a kártya felmutatásával a Porsche múzeumban is ingyen tudtunk bemenni.

Egyebek: Minden nagyobb kilátópont, parkoló, kultúrált, motoroknak külön parkolók felfestve, parkolási díj nincs. Van viszont Biker-Safe, ez úgy működik, mint itthon a plazák csomagmegőrzői. 1EUR letét ellenében be lehet tenni a sisakot, kabátot, meg mindent, ami nem kell, egy kulcsos szekrénybe, kinyitáskor az 1EUR-t visszakapod. Viszont, volt, hogy a sisakokat simán otthagytuk a motorokon (ahogy mások is), senkinek eszébe nem jutott hozzányúlni.

A túrán általam készített teljes képanyagot feltettem a http://ggtura2008.bq.fotoalbum.hu/ albumba, ha valakit esetleg a "vágatlan" anyag is érdekel.

Augusztus 7.

Erre a napra a Gerlos Hochalpenstrasse megjárását terveztük, de mivel hagytunk még 1-2 szuvenírt fenn a Grossglocknernél, útba ejtettük azt is. Ezt a döntést később nagyon nem bántuk meg:) Sikerült kifogni egy olyan gyönyörű, tiszta délelőttöt, amikor felhő csak mutatóban volt az égen, éppcsak azért, hogy jó hátteret adjon a hegycsúcs lefényképezéséhez! Áldottuk is a szerencsénket, más túraleírások, de még az osztrákok szerint is csak nagyon kevés ilyen nap van arra egy évben.









Az utat arra folytattuk, amerrõl első nap visszafordultunk, át a hegyen. Az alagútnál megálltunk szusszanni kicsit, és élvezni a kilátást. Felhők nélkül, nem is rossz:)




Az utat folytatva, megérkeztünk az Edelweisspitze-re, ami egyben a Grossglockner Hochalpenstrasse legmagasabb pontja. Itt is, mint a Glocknernél, zsúfolásig telt parkolók, és tömeg fogadott bennünket, de a kilátás mindenért kárpótol.

Tisztelettel adóztunk azoknak az őrülteknek, akik képesek voltak idáig biciklivel, sőt, némelyikük gyalog feljönni.



Továbbmentünk Fuchs, majd Zell Am See felé, itt fordultunk a Gerlos irányába. Ne kérdezzétek, hogyan, de itt sikerült az egyetlen olyan útra tévedni, ami az otthoni viszonyokra emlékeztetett, viszont legalább ugyanolyan kanyargós volt, mint a többi, jó minőségű... Alig vártuk, hogy vége legyen... Utána viszont ismét örömmotorozás következett, a Krimml vízesés fele. Sajnos már későre járt, így a vízesést nem néztük meg közelebbről, csak az egyik pihenőben csináltunk pár képet.



Ennél a megállásnál derült ki, hogy a kapunál a hölgy elfelejtett matricát adni a belépők mellé. Márpedig anélkül sehova tovább! Különben is, baromi jók a kanyarok vissza a kapuig... A hölgy fáradozásainkat motoronként rögtön nem is 1, hanem 2 matricával honorálta:)
Innen aztán tovább, Krimml előtt elmotoroztunk, aztán vissza Zell Am See irányába. Fuchsnál megálltunk, tankolni is kellett már, és elkezdtünk tanakodni, merre tovább? Kicsit késő van, jó lenne világosban hazaérni, de a hegyet megkerülve? Hosszú is, unalmas is... De miért ne mennénk megint a hegyen át? 2007-ben is erről az oldalról mentünk fel elõször a Glocknerig, felfelé még élvezetesebb is, mint lefele, az idő is tiszta, biztos nem kell vízisíelni a kanyarokban... Hiába közeledett a nap vége, erre valahogy senkit nem kellett bíztatni:) Így aztán, a délutáni, lemenőben lévő nap fényében, még egyszer végigélvezkedtük a 36 hajtűkanyart, aztán a már jól ismert úton, Winklern fele, hazaindultunk.

Szoktam én ám rendeltetésszerűen is motort használni, nem csak legózni velük

2007-ben már voltam Karintiában, 2008-ra is az akkori csapatot próbáltuk összehozni, de közülük csak egyvalaki tudott végül eljönni. Velünk tartott viszont egy kollégám, így összesen 3 motorral (TJ cimborám, és barátnője, Tündi - FZ6 Fazer, kollégám, Tamás - Kawa Z1000, és szerénységem - GSX1.4), 4-esben vágtunk neki az útnak.
Indulás Pestről, reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót az Ikeához. Zuglóban aludtam egy barátomnál, gondoltam, elég lesz 3/4 8 körül elindulnom onnan, 5 perc alatt odaérek a Nagy Lajoson... Majdnem sikerült. A kollégám Székesfehérváron aludt, oda beszéltük meg 10-re a találkozót. Háromnegyed 10-re sikerült is elérni az érdi Jet kutat... A feldobozolt 1.4, hogy is mondjam, nem túl jó partner a dugóban, sorok között bújkáláshoz:)
Érdtől viszont már sima utunk volt, az autópályák hanyagolásával is. A 7-esen, aztán a 8-ason hamar ledaráltuk az utat a határig, ott egy kis pihenő után átgurultunk az osztrák oldalra, és az osztrák-szlovén határ mentén folytattuk az utat. Az időjárással is szerencsénk volt, végig napsütésben gurultunk, néha olyan hegyi utakon, amikre felfestették, hogy ha átlépsz a felezővonalon, az már szlovén terület:) Az útminőségre nem lehet panasz, még az ilyen eldugott kis szőlőhegyi utak is olyanok, hogy itthon egyszámjegyű főút megirigyelné azt a burkolatot. Villach, Spittal, majd Gmünd érintésével, estére értük el a szállásunkat, ami Malta-ban, egy vendégházban volt.

Augusztus 5.
A szokásos hegyvidéki reggelre ébredtünk: felhők, felszálló köd az erdők felett, de a napsütés hamar eloszlatta őket, reggeli után ideje volt hát a napi útvonal után nézni. Okulva az előző év tapasztalatából, irány a Grossglockner! Azért vágtunk bele rögtön az elején, mert 2007-ben sikerült 2-ből 2-szer esőben felmenni a hegyre. Akkor egy bő hosszú hétvégénk volt a túrára, most viszont előttünk az egész hét, ha rossz idő van, megyünk másfele, és legfeljebb megpróbáljuk másnap is. Szóval, irány a hegy! Jó utunk volt, jó időnk, nem siettünk tartva az osztrák büntetésektől, inkább kicsivel 100 alatt, mint felette, de lehetett haladni. Winklernben integettem a műhelynek, ahol előző évben megfoltozták az olajhűtőm, aztán a Kaiser-Franz-Josefs-Höhének fordítottuk a kormányt.
Előző nap már kaptunk ízelítőt kanyarokból, volt alkalom ráhangolódni a döntögetésre, de itt azért érdemes volt nem versenytempóban közlekedni. Az út gyönyörű, de nem túl széles, és még az autókat, turistabuszokat is kerülgetni kell helyenként. De az élmény, ahogy fűzöd a motort kanyarról kanyarra, szörfölsz a nyomatékon kigyorsításkor, kicsit elhúzod a száját, de már itt a következő kanyar... rányúlsz a fékre, kuplung, visszarúgod eggyel, kuplung ki, motorfék, közben keresed az ideális ívet, motorfék, kanyar, a csizmád orra aszfaltot érint, de már jön is az egyenes... gázhúzás, nem jönnek szembe, kikerülöd az előtted döcögő egyterűt, gondolatban kacsintasz a hátsó ablakon lógó két kiskölyöknek, ha szerencséjük van, 10-15 év múlva ők is átélik ugyanezt... És itt is az első fennsík, buszparkoló, átgurulsz, a túloldalon kezdődik az egész játék elölről...

Alkalmas helyeken azért megálltunk fényképezni is. A látványt meg se próbálom leírni, talán a fényképek valamennyire visszaadják.

Felérve, laza tömeg, viszont kellemes idő fogadott bennünket.

Fényképezkedés, csodálkozás, gleccsernézés... igen, azok a színes, mozgó hangyák odalenn, emberek!

Végülis, van gleccservasút lefele, úgy könnyű! Ja, tényleg. De akkor miért mennek itt lefele gyalog? Hülyék ezek... és ezzel a lendülettel elindultunk lefele a gleccserre, motorosruhában-csizmában, ahogy kell:)
Néha azért megpihentünk...

A gleccserek, mint olyanok, tudvalevőleg jégből vannak. A jégnek meg van egy olyan tulajdonsága, hogy melegben vízzé alakul. Mi meg augusztusban mentünk, amikor általában meleg van... szóval, elég sokat gyalogoltunk lefelé, dehát, kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. Az úton lefele táblák jelzik, hogy 5 évente mennyit húzódik vissza a jég. Az első tábla a gleccservasút alsó állomásánál van, ha jól emlékszem, azt valamikor a 60-as években építették, az utolsó tábla meg 2005-ös, és onnan még marha messze van az alja...

Leértünk a jégre, jó sok volt belőle, kicsit lejjebb a völgyben meg a tó, ami az olvadékvízből keletkezett, de odáig már nem mentünk el. A jégre viszont felmentünk,, van rajta mindenféle fémlépcső, amiken sétálni lehet, meg táblák, hogy vigyázat, síkos, és nem sózzák!

Dehát mi kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. És most nézzétek meg a következő kép jobb szélét...

Kis kék kabátka, táska, nyári cipő, teszkósszatyor, mintha csak a sarki közértbe sétálna le, a vasárnapi ebédhez megvenni a leveszöldséget... picit magunkba fordultunk, és már nem is voltunk annyira kemények...:)
Miután összeszedtük a jégről az állunkat, elindultunk felfele, de mivel már nem is voltunk annyira kemények, megelégedtünk azzal, hogy csak a gleccservasútig hagytuk bokáig lógni a nyelvünket. Megebédeltünk, begyűjtöttünk mindenféle szuvenírt, aztán gondoltuk, átmegyünk a hegy túloldalára, mert az szép, meg jó, és különben is, sok arra a kanyar. A dolog akkor vált kicsit gyanússá, mikor felfelé menve egyszercsak közeledni kezdtek a felhők. Aztán, egy alagúton átérve, olyan tejfölbe szaladtunk bele, hogy 10 méterre előttem TJ hátsó lámpáját is alig láttam... Ekkor mondjuk ő is úgy gondolta, hogy sok lesz a jóból, megálltunk, és megbeszéltük, hogy inkább visszafordulunk. Ezt az akciónkat érdeklődve figyelte fél busznyi csadorba öltözött... na jó, a nemüket, korukat nem lehetett megállapítani. A másik felük épp el volt foglalva egy útszéli, terjedelmesebb hóbuckának való örvendezéssel, ott csúszkáltak, meg hógolyóztak... mondjuk, meg tudom érteni, feléjük a homokdűne gyakoribb látvány lehet...:)
Mivel a felhők így bekavartak, ugyanazon az úton, ahogy jöttünk (Heiligenblut, Winklern...) a szállás fele fordultunk, laza levezető motorozással zárva a napot.

Az őrület folytatódik...

Szóval, ahogy már korábban emlegettem, van a motornak eleje is. Tök egyszerű lenne megoldani, az ember csak fog egy régi GSXR, RF, GSX-F első villát, kereket, fékeket, féktárcsát, meg a hozzájuk tartozó apróságokat, és ha ügyesen csinálja, kb. fél órás munkával becsavarozza a Katana vázba. Na, ez az, amiről most tuti nem olvasnátok blogpostot.
A történet nem indult túl kacifántosan, találtam két korai GSXR villaszárat egy bontóban, tudtak adni hozzá féknyergeket, villahidakat is, csak utóbbit épp nem a GSXR-ét. Az FZR hátsó kerékhez akkorra már volt egy hozzá passzoló FZR600 első kerék, féktárcsákat is találtam emberi áron, a kereket átcsapágyaztam, összeraktam az egészet, minden oké, elforog a kerék, már csak a kormánycsapágyazást kellene megoldani. Volt több javaslat, a kormánycső kipréseléstől kezdve a levágás-csavarozáson át minden, de valahogy egyik se tetszett igazán. Az egyikben nem bíztam, a másikhoz nem volt présszerszám, a harmadik nagyon elgyengítette volna a villahidat, és hiába szép dolog egy épített motor, életemet és véremet mégse áldoznám érte, ha nem muszáj. Illetve, csak egy határig...
Haladjunk a könnyebb út felé, keressünk valami Suzuki villahidat, ami passzol a villaszárakhoz. Találtam is, egy Bandit 400-ét. Méricskélés alapján jónak tűnt, megvettem, aztán kiderült, hogy összerakva, pont súrolják a féktárcsa szegecsei-csavarjai a villaszárakat. Ó, basszus...
Nem ragozom nagyon, túladtam a villahidakon a szárakkal együtt, a Katana átmenetileg eleje nélkül maradt. Mondjuk, ez abban az építési stádiumban éppen nem számított sokat... De azért csak kellene valami helyette... Nem akartam felfordított telókat rá eredetileg, de akkor valahogy rámjött, próbáljuk meg. Igenám, de azért, hogy a kellő hasmagassága is megmaradjon a motornak, meg a leömlőkbe se verjen bele az első kerék, a GSXR1100 egy bizonyos évjáratának a villáját érdemes használni, mert az a leghosszabb. Itthon eleve aranyárban van, odakint viszont, pont ezért, ritkán lehet kapni, és drágán szokott elkelni. Villahosszabbítás, mint ötlet, annyira nem tetszett, lépcsős felső villahidat legyártatni egyedileg megint drága és macerás, nem is igazán tetszik... Viszont hallottam már olyanról, hogy enduro telót ültetett össze valaki, és azzal oldotta meg. Nem is lenne hülyeség, oda lehet beállítani a hasmagasságot, ahova kell, csak belső távtartók kérdése, alsó villahidat is lehet hozzá találni gyárit, felső meg majdcsak kerül valahogy... Mondanom se kell, ez a próbálkozás is megrekedt, az 1 pár villaszár egy sarokban porosodik, parkolópályán. Később talán beépül, de egyelőre nem küzdök vele...
Közben úgy alakult, hogy egy barátommal találtunk egy motorhibás, de amúgy szinte komplett RF600-at, amit megvettünk, bontásra. Azt hittem, itt a Kánaán, végre-valahára, komplett első rész, kicsavarom, becsavarom, aztán csak élvezem az AXE hatást:) Csakhogy, én nem haladtam, az említett jóbarátom viszont, részben muszájból, nekiállt kicserélni a GSX750-ese hátsó kerekét az RF-ére, és megegyeztünk, hogy ha már így, akkor beépíti az első kereket is, fékekkel, féktárcsákkal. Ő legalább haladt, engem nem vetett vissza semmiben, féktárcsákat meg egyébként is nagyobbakat akartam az RF-énél. Annál is inkább, mert korábban hozzájutottam egy pár Hayabusa féknyereghez, 6 dugattyús fékhez meg az ember mégse rak fel 290mm-es féktárcsát, mikor a Busán 320-asokat fog... Viszont, közben jött némi pénzzavar, meg vevő az RF telószárakra, maradtak a villahidak. Aztán jöttek hozzá GSX1100F telószárak. Aztán, jött hozzájuk egy GSXR első kerék, féktárcsákkal. Nyugodtan vártam az összepróbálást, nem lehet gond, a villahíd az RF-é, a kerék ugyanaz, mint az RF-ben, mi baj lehetne? Mi lenne... nem fér be a kerék a szárak közé... Nem tudtam eldönteni, hogy káromkodjak, vagy inkább zokogva vonuljak a sarokba.
Időközben viszont került olyan kapcsolat, ahol úgy tűnt, nem lesz gond legyártatni egy pár egyedi villahidat. Rajzot, ami alapján elinduljak, találtam a neten, átméreteztem, és odaadtam a szakinak. Aztán, hosszú ideig semmi. Kérdezgettem: az anyag már meglesz, de nem ér rá az embere, más munkák vannak, stb... nem haladt a dolog. Mivel jórészt szívességet kértem, nem is erősködtem, elkezdtem inkább megint alkatrész után járni... nem létezik, hogy nincs egy Suzuki villahíd, ami jó lenne nekem. Akár csak egy alsó is...
Aztán megláttam egy 99-es SV650 villahidat. Alsó-felső. Szép. A felső, öntött alu, nem festett, csak utánmunkált, lakkozott, alatta csak a fém. A csapágyak... stimmelnek. A szélessége... na, ezzel nem kellene bakot lőni megint. Kérdezem az eladót mailben: semmi válasz. SV fórum, mérje le nekem valaki legyen szíves: semmi válasz. SV-s jóbarát: letette télire a motort, nem is otthon, nem lehet egyszerűen hozzáférni egy mérésre... basszus, ez se jött be. Most mi a túró legyen, az idő szorít, mindjárt lejár a licit, és ha jó a cucc, ennyiért marhára nem kellene otthagyni... újabb pénzt kidobni az ablakon, meg felesleges köröket futni viszont nem szeretnék. Gondolkodjunk... ha a csapágyméretet 20 éven át nem változtatta meg a Suzuki, akkor miért változott volna a gyújtáskapcsoló átmérője a 94-es RF óta? De ha változott is valamennyit, miért használna másikat egy 99-es SV-n, mint mondjuk a 2001-es GSX1400-ason, ami viszont azóta gyakorlatilag ugyanolyan, és egy 2004-es, mit ad isten, pont itt áll a garázsban? Akkor meg... megvan a megoldás... lemérem a GSX gyújtáskapcsolóját, vadászok egy képet a neten, amin nagyjából felülről, torzítatlanul látszik egy SV villahíd, kinyomtatom, megmérem rajta a méreteket, amik kellenek, és egy sima aránypárral már meg is tudom, jó lesz-e nekem, vagy nem. Volt para, míg meg nem érkezett a cucc, de... bejött:)
Innentől kicsit jobban meglódultak a történetek. Mivel enduro kormányt rakok fel a Katanára, kellett két kormányrögzítő-kiemelő, mert akkora szerencsém azért nem volt, hogy ne a "hasalós" SV villahidakat találjam meg. Mondjuk, nem is bántam nagyon, így szebb lesz. Egy kis méricskélés, rajzolgatás után, aranykezű esztergályosunk jóvoltából el is készült a két tartó... mikor a kezembe nyomta, nem jutottam szóhoz, olyan jól sikerültek. Képzelni ilyesminek képzeltem, de nem akartam bonyolítani, szögletesnek rajzoltam meg, és erre mi lett a vége?
Mikor ez megvolt, megcsináltam a furatokat a villahídra, mert azért rögzíteni se ártana valahogy ezeket a szépségeket. Kicsit le kellett még venni a gyújtáskapcsoló tartó furatainak a magasságából, mert gyári állapotban a kapcsoló alja ütközik a fejidomtartó konzol felső csövével. Amivel még küzdelem lesz, az a műszerfaltartó kiokoskodása. Mindenképpen meghagyom a jellegzetes Katana műszerfalat, a gond csak az, hogy ott gyárilag nem a villahídon, hanem a műszerfaltartón van a gyújtáskapcsoló, és nem is kormányzáras. Az SV-n meg, hogy bonyolítsák az életemet, nem elég, hogy a villahídon van a rögzítés, de ráadásul nem is szimmetrikus. Úgyhogy most gondolkodom, hogy csináljak-e teljesen új konzolt, próbáljak meg valami közdarabos megoldást, vagy alakítsak át még valamit...

Sziasztok!

Hát, nem gondoltam, hogy ilyen is el fog következni, sose voltam naplóírós fajta. Kivéve a gyerekkori olvasónaplókat, de az meg kötelező volt, a kötelező dolgokat meg az ember gyereke alapból elutasítja, a tízévesek minden létező önérzetével. Aztán rájöttem, hogy történnek dolgok. Csak úgy bele a világba az emberrel. Amitől aztán vagy feldobott lesz, vagy kinyílik a bicska a zsebében, vagy mittudomén, de lényeg, hogy rájön a szájmenés, és épp nincs a közelben senki, akivel egy sör mellett meg tudná osztani.

Alapvetően az indított rá, hogy gép elé ülve, többé-kevésbé értelmes gondolatokat próbáljak kicsiholni magamból, hogy van ez a Katana építésem, amit a környezetem már csak "Végtelen történet"-ként ismer... A szerelős-javítós-kitalálós dolgokat meg már csak azért is jó leírni, mert:

- mások baromi jót röhöghetnek a kínlódáson
- ha valaki ilyesmin töri a fejét, elolvasva villámgyorsan lebeszélheti magát a dologról
- az ember utólag jól át tudja gondolni, mit és miért kellett volna már az elején máshogy csinálnia

meg ilyenek.

Lényeg a lényeg, megpróbálkozok... Azt nem garantálom, hogy csak a Katana lesz a téma, biztosan be fog gyűrűzni más is, ami motorral, szereléssel, túrákkal, zenével kapcsolatos, aztán majd kiderül, mi kerekedik ki ebből az egészből. Talán még olyan is lesz, aki rajtam kívül elolvassa, és nem unja rajta halálra magát...