Az élet,a világmindenség,meg minden...ami motor:)

Szoktam én ám rendeltetésszerűen is motort használni, nem csak legózni velük

2007-ben már voltam Karintiában, 2008-ra is az akkori csapatot próbáltuk összehozni, de közülük csak egyvalaki tudott végül eljönni. Velünk tartott viszont egy kollégám, így összesen 3 motorral (TJ cimborám, és barátnője, Tündi - FZ6 Fazer, kollégám, Tamás - Kawa Z1000, és szerénységem - GSX1.4), 4-esben vágtunk neki az útnak.
Indulás Pestről, reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót az Ikeához. Zuglóban aludtam egy barátomnál, gondoltam, elég lesz 3/4 8 körül elindulnom onnan, 5 perc alatt odaérek a Nagy Lajoson... Majdnem sikerült. A kollégám Székesfehérváron aludt, oda beszéltük meg 10-re a találkozót. Háromnegyed 10-re sikerült is elérni az érdi Jet kutat... A feldobozolt 1.4, hogy is mondjam, nem túl jó partner a dugóban, sorok között bújkáláshoz:)
Érdtől viszont már sima utunk volt, az autópályák hanyagolásával is. A 7-esen, aztán a 8-ason hamar ledaráltuk az utat a határig, ott egy kis pihenő után átgurultunk az osztrák oldalra, és az osztrák-szlovén határ mentén folytattuk az utat. Az időjárással is szerencsénk volt, végig napsütésben gurultunk, néha olyan hegyi utakon, amikre felfestették, hogy ha átlépsz a felezővonalon, az már szlovén terület:) Az útminőségre nem lehet panasz, még az ilyen eldugott kis szőlőhegyi utak is olyanok, hogy itthon egyszámjegyű főút megirigyelné azt a burkolatot. Villach, Spittal, majd Gmünd érintésével, estére értük el a szállásunkat, ami Malta-ban, egy vendégházban volt.

Augusztus 5.
A szokásos hegyvidéki reggelre ébredtünk: felhők, felszálló köd az erdők felett, de a napsütés hamar eloszlatta őket, reggeli után ideje volt hát a napi útvonal után nézni. Okulva az előző év tapasztalatából, irány a Grossglockner! Azért vágtunk bele rögtön az elején, mert 2007-ben sikerült 2-ből 2-szer esőben felmenni a hegyre. Akkor egy bő hosszú hétvégénk volt a túrára, most viszont előttünk az egész hét, ha rossz idő van, megyünk másfele, és legfeljebb megpróbáljuk másnap is. Szóval, irány a hegy! Jó utunk volt, jó időnk, nem siettünk tartva az osztrák büntetésektől, inkább kicsivel 100 alatt, mint felette, de lehetett haladni. Winklernben integettem a műhelynek, ahol előző évben megfoltozták az olajhűtőm, aztán a Kaiser-Franz-Josefs-Höhének fordítottuk a kormányt.
Előző nap már kaptunk ízelítőt kanyarokból, volt alkalom ráhangolódni a döntögetésre, de itt azért érdemes volt nem versenytempóban közlekedni. Az út gyönyörű, de nem túl széles, és még az autókat, turistabuszokat is kerülgetni kell helyenként. De az élmény, ahogy fűzöd a motort kanyarról kanyarra, szörfölsz a nyomatékon kigyorsításkor, kicsit elhúzod a száját, de már itt a következő kanyar... rányúlsz a fékre, kuplung, visszarúgod eggyel, kuplung ki, motorfék, közben keresed az ideális ívet, motorfék, kanyar, a csizmád orra aszfaltot érint, de már jön is az egyenes... gázhúzás, nem jönnek szembe, kikerülöd az előtted döcögő egyterűt, gondolatban kacsintasz a hátsó ablakon lógó két kiskölyöknek, ha szerencséjük van, 10-15 év múlva ők is átélik ugyanezt... És itt is az első fennsík, buszparkoló, átgurulsz, a túloldalon kezdődik az egész játék elölről...

Alkalmas helyeken azért megálltunk fényképezni is. A látványt meg se próbálom leírni, talán a fényképek valamennyire visszaadják.

Felérve, laza tömeg, viszont kellemes idő fogadott bennünket.

Fényképezkedés, csodálkozás, gleccsernézés... igen, azok a színes, mozgó hangyák odalenn, emberek!

Végülis, van gleccservasút lefele, úgy könnyű! Ja, tényleg. De akkor miért mennek itt lefele gyalog? Hülyék ezek... és ezzel a lendülettel elindultunk lefele a gleccserre, motorosruhában-csizmában, ahogy kell:)
Néha azért megpihentünk...

A gleccserek, mint olyanok, tudvalevőleg jégből vannak. A jégnek meg van egy olyan tulajdonsága, hogy melegben vízzé alakul. Mi meg augusztusban mentünk, amikor általában meleg van... szóval, elég sokat gyalogoltunk lefelé, dehát, kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. Az úton lefele táblák jelzik, hogy 5 évente mennyit húzódik vissza a jég. Az első tábla a gleccservasút alsó állomásánál van, ha jól emlékszem, azt valamikor a 60-as években építették, az utolsó tábla meg 2005-ös, és onnan még marha messze van az alja...

Leértünk a jégre, jó sok volt belőle, kicsit lejjebb a völgyben meg a tó, ami az olvadékvízből keletkezett, de odáig már nem mentünk el. A jégre viszont felmentünk,, van rajta mindenféle fémlépcső, amiken sétálni lehet, meg táblák, hogy vigyázat, síkos, és nem sózzák!

Dehát mi kemények vagyunk, motorosok vagyunk, bírjuk. És most nézzétek meg a következő kép jobb szélét...

Kis kék kabátka, táska, nyári cipő, teszkósszatyor, mintha csak a sarki közértbe sétálna le, a vasárnapi ebédhez megvenni a leveszöldséget... picit magunkba fordultunk, és már nem is voltunk annyira kemények...:)
Miután összeszedtük a jégről az állunkat, elindultunk felfele, de mivel már nem is voltunk annyira kemények, megelégedtünk azzal, hogy csak a gleccservasútig hagytuk bokáig lógni a nyelvünket. Megebédeltünk, begyűjtöttünk mindenféle szuvenírt, aztán gondoltuk, átmegyünk a hegy túloldalára, mert az szép, meg jó, és különben is, sok arra a kanyar. A dolog akkor vált kicsit gyanússá, mikor felfelé menve egyszercsak közeledni kezdtek a felhők. Aztán, egy alagúton átérve, olyan tejfölbe szaladtunk bele, hogy 10 méterre előttem TJ hátsó lámpáját is alig láttam... Ekkor mondjuk ő is úgy gondolta, hogy sok lesz a jóból, megálltunk, és megbeszéltük, hogy inkább visszafordulunk. Ezt az akciónkat érdeklődve figyelte fél busznyi csadorba öltözött... na jó, a nemüket, korukat nem lehetett megállapítani. A másik felük épp el volt foglalva egy útszéli, terjedelmesebb hóbuckának való örvendezéssel, ott csúszkáltak, meg hógolyóztak... mondjuk, meg tudom érteni, feléjük a homokdűne gyakoribb látvány lehet...:)
Mivel a felhők így bekavartak, ugyanazon az úton, ahogy jöttünk (Heiligenblut, Winklern...) a szállás fele fordultunk, laza levezető motorozással zárva a napot.